Az eddigi 40 óra veled teljesen visszaadtad a hitemet, hogy meg tudok tanulni angolul. Biztosak az alapjaim, és végre megtanultam írni.
Kovács Erika
tanuló
Adataidat kizárólag a veled történő kapcsolatfelvétel céljára használjuk és 3. félnek nem adjuk át. Később is bármikor leiratkozhatsz a listánkról.
Grammar – translation method ezzel a módszerrel görögöt és latint tanítottak a 19. században, a beszéd tanítására nem nagyon alkalmas. Mi ezzel a módszerrel „adagoljuk” a nyelvtant és küszöböljük ki azt, hogy a tanulók fordítgatnak, és érjük el azt, hogy inkább angolul gondolkodjanak. A módszer lényege az, hogy mind az új szavakat és a nyelvtant előre elmagyarázzuk a tanulóknak, még az előtt, hogy belekezdenének egy új anyagrész tanulmányozásának. Így a tanuló szélsebesen halad az új anyagon tanári segítség nélkül, és nem lassítják a haladását az új szavak és az új nyelvtan okozta meg nem értések.
„Visszafordítás”, a grammar – translation method tovább fejlesztett változata a beszéd aktív, hatékony, gyors megtanítására. Miután feldolgozott egy új anyagrészt a tanuló, ebből a részből gondosan összeválogatott mondatsorokat, szövegeket, párbeszédeket kell lefordítani írásban magyarról angolra, majd szóban ezt kell gyakorolnia egészen addig, amíg hibátlanul, folyékonyan és gondolkodás nélkül nem tudja. Ez biztosítja azt, hogy a beszéd gyakorlásához nem kell senkihez sem alkalmazkodni és nem kell borsos magántanári árakat megfizetni.
L. Ron Hubbard Tanulási technológia – ez a módszer biztosítja az egyéni tanulást, a rugalmas időbeosztást, az egyéni tempót és azt, hogy a tanárok olyan képzést kaphatnak, melynek segítségével előbb észreveszik, hogy egy tanuló valamiféle tanulási akadályba ütközött, mint ő maga. A tanárok nem csak a tanulási akadályok felismerésében szereznek jártasságot, hanem ezen problémák gyors és hatékony kezelésében is.
Mostanra egy olyan lézer precíz és hihetetlenül hatékony tananyaggal és módszertannal rendelkezem, amivel te is meg fogsz tanulni angolul. Fogok tudni neked segíteni, és az első próbaórán ezt látni fogod.
Az eddigi 40 óra veled teljesen visszaadtad a hitemet, hogy meg tudok tanulni angolul. Biztosak az alapjaim, és végre megtanultam írni.
Kovács Erika
tanuló
Könnyebben tanulok akár mondatokat, akár kifejezéseket! Végre helyesen használom a segédigéket és az időpontokat.
Balogh Zoltán
tanuló
A legnagyobb fejlődés a beszéd-készségemben történt. Gondolkodás nélkül képes voltam bizonyos helyzetekben folyékonyan beszélni.
Járó István
tanuló
Ez a tanulási forma tényleg teljesen más!!!! Fantasztikus. 🙂 Már többször próbálkoztam máshol, de soha nem értem el sikert. Viszont nálad az új, egyedi oktatási módszer által már meg merek szólalni angolul.
Hegedűs Alexandra
tanuló